Az előkészítés
A vadhúsok minőségét több tényező is meghatározza, úgymint az állat kora, neme, tápláltsága, elejtésének körülményei. A vadak húsa száraz, rostos, ezért előkészítése is több munkát és különleges gondosságot igényel.
A nagyvadakat (szarvas, őz) közvetlenül az elejtés után kizsigerelik, azaz a belső részeiket eltávolítják, majd ezt követően érlelik, vagyis is az állatot még a szőrében napokig hűvös (hideg), szellős helyen - rendszerint felakasztva - tartják. (Ez idő alatt az enzimek puhítják a húst.)
Ezt követi a nyúzás, vagy a tollak (száraz!) eltávolítása, szükség szerint a perzselés.
A bontás, darabolás, majd mosás után a szárazra törölt hús közvetlenül a felhasználás előtt pácolni kell. Az egészben sütéssel és frissensütéssel készíthető vadhúsok előkészítésénél "száraz pác"-ot alkalmazhatunk, melynek során a hús állománya puha, omlós lesz. Párolással és főzéssel készíthető vadhúsok előkészítésénél "nedves pác"-ot alkalmazunk. A nedves pác jellegzetessége, hogy zöldségféléket, fűszereket és folyadékot tartalmaz.
Vaddisznó
A vaddisznó elkészítési módja elsősorban az állat korától függ. A fiatal süldő, amelynek húsa még gyenge, izomszövetektől még kevésbé átszőtt, általában alkalmas frissensült elkészítésére. Leginkább a felszeletelt karaj, és a comb kiváló erre a célra.
Az öregebb példányok húsát fűszeres, vörösboros páclében pároljuk. Jellegzetes illata és íze miatt kissé erősebben szükséges fűszerezni.
A vaddisznó legértékesebb húsrészei: a szűzpecsenye, a karaj és a comb. Főleg olyan ételek készíthetők belőle, ahol egészben kerülnek a húsok felhasználásra. A lapockából, oldalasból, a csülökből inkább az apró húsos ételek készíthetők.
Az egyben párolt, vagy főzött húsok előkészítése is különbözik a házi sertéstől. A vaddisznó húsát a rajtahagyott bőrével és szalonnájával együtt használjuk fel, mert enélkül a hús száraz és kevésbé élvezhető lesz.
A vaddisznó felhasználásánál azt is vegyük figyelembe, hogy húsa rendkívülien izmos, kemény, ezért főzési ideje 3-4 óra is lehet. Viszont minden fáradságot megér, mert az összes vad közül talán a legmarkánsabb ízű, hiszen a hús egyedi aromáját az erdő cserjéi, füvei, a makkos és az elorozott kukorica adja.
Őz
Az őz húsa ízletes, gerincét és combját tejfeles, ú. n. vadmártásban,, párolva készítik s befőtt vörös áfonyát adnak hozzá. Gerince szalonnával tűzdelve, félig-sülten, (angolosan), Cumberland-mártással különleges ínyencfalat. Lapockájából franciásan jóízű ragout, magyarosan pörkölt készül.
Az őz húsára jellemző, hogy porhanyósabb a szarvasnál, amely rostosabb, „erősebb”, a belőle készült ételekben erősen érezhető a „vadíz”. A vörös őz húsa ízletesebb a barnáénál.
Minél vénebb és szívósabb a hús, annál tovább, minél gyengébb, annál rövidebb ideig kell pácolni. Az őzet általában 4-5 napig érleljük páclében. A húst naponta legalább kétszer forgassuk meg benne, hogy az ízek jól átjárják. Gyors pácolást is végezhetünk. Ilyenkor a levet, ahányszor lehűl, fel kell forralnunk, és újra a húsra kell töltenünk, ezáltal egy vagy fél nap alatt olyan eredményt érhetünk el, mint egyébként 4-5 nap alatt.
A hús előkészítése során a legvékonyabb hártyát is le kell szednünk róla, nehogy sülés vagy párolódás közben a húst összehúzza.
Az őz húsa zsírszegény, ezért sűrűn tűzdeljük meg szalonnával. Egy órával a párolás, ill. a sütés előtt pedig olajozzuk be, sózzuk meg. Egy kevés zsíron, páclével locsolgatva pároljuk, illetve süssük puhára.
Szarvas
Húsa október-december hónapokban a legjobb. A darabolás után a következő részei kerülnek felhasználásra: gerinc, borda, filé, comb, lapocka, apróhús, vesepecsenye, belsőségek..
A gerinc, a karaj, a vesepecsenye, comb inkább sütve, míg a lapocka, a csülök, a belsőségek párolva, főzve készítve ízletesebbek. A szarvashúsnak, a többi vadhússal megegyezően, felhasználás előtt pácolni szükséges.
